Eszembe jutott még néhány dolog a pozitív kommunikáció fontosságával kapcsolatban. Szülőként biztonságos, elismerő környezetet kell teremtenünk a gyerkmekünkek, hogy olyan önértékelésre és önbizalomra tegyen szert, amivel boldogul a társadalomban - ami először az ovit, aztán az iskolát jelenti, és hát mindenki tudja mennyire kegyetlenek tudnak lenni gyerekek egymással, mennyire lealázó tud lenni egy-egy tanár szerepben tetszelgő felnőtt. Kap majd bőven hideget-meleget, gyúnynevet, sértést, stb. Ezért kell, hogy biztos alapokon álljon a gyerek önértékelése, és ezért kell a szülőnek/nagyszülőnek folyamatosan pozitívan megerősíteni, hiszen így tankol és így fejlődik tovább. Nem beképzelt gyerekeket nevelünk így, hanem egészséges önértékelésűt. A beképzelt gyerekeknél gyakran éppen hogy nincsen rendben az önértékelés, vagy az értékek vannak elcsúszva. A pozitív megerősítés ugyanis nem a gyerek folyamatos ajnározását jelenti. Hanem hogy reflektálunk a viselkedésére és gyakran és változatosan dícsérjük meg különböző tevékenységek közben. Szóval nagyobbacska gyerekeknél nem csak azt szajkózom neki bármire, hogy te szép-okos-ügyes vagy. Hanem megdícsérem, hogy "ezt ma már sokkal ügyesebben csinálod, mint tegnap!", vagy "milyen okosan rájöttél magadtól is, hogy működik az a játék!", esetleg "ügyes vagy, ma sokkal gyorsabban tetted rendbe a játékaidat!". Ezzel együtt, ha valami rosszat, nem megengedettet csinál a gyerek, sosem a személyét szidjuk, hanem a tettet minősítjük. Tehát nem "borzasztó rossz kölyök vagy, amiért meghúztad a testvéred haját" helyett "Fájdalmas és erőszakos dolog volt meghúzni a testvéred haját, ilyet nem szabad csinálni!". Vagy különösen, ha véletlen ver le, ront el valamit, nem a leszidás az előbbre vivő "figyelmetlen, buta, stb gyerek.", hanem "anya nem örül annak, hogy levereted a vázát, mert szerette, legközelebb kérlek figyelj jobban". Minősítés helyett érzelmek kommunikációja, magyarázat, és iránymutatás az elvárt viselkedésre.
Kisbabák még nem tudják kontrollálni a testükben működő folyamatokat. Kakilnak, pukiznak, böfögnek, buknak, pisilnek. Egy a babánál rosszalni, hogy "már megint leedted a ruhád" vagy "szaros gyerek, anya már megint moshatja ki a büdös gatyád", vagy "jaj de kis disznó vagy büdöske" a normális testi folyamatokat rosszalló, azokat elidegenítő kommunikáció. A kakilást nem lehet rossz dolognak minősíteni, annak visszatartása, az azzal összeködődő szégyenérzet sok elfojtásnak,bűntudatnak, tabusításnak az alapja, hogy Freudra hivatkozzak.
