A nyugati kultúrákban vitathatatlan a szingli jelensége az elmúlt 1-2 évtizedben. Ha ehhez hozzávesszük a kapcsolatról kapcsolatra ugrálókat, a válások számát és kötődési zavarokat (kapcsolatfüggőség, elidegenedés, egyszemélyes társadalmak, valós kapcsolatok virtuálissá válását), akkor egy olyan társadalmi porbléma rajzolódik ki, amely az emberek közötti kapcsolatok jelentős változását jelzi. Ez egy komplex problémakör és eszembe jutott a sok faktor közül egy, amely szintén hatással lehet arra, hogy ez kialakult. Ez egy hipotézis, tesztelésre váró elképzelés, aminek még a szakirodalomban utána kell néznem. De íme az ötlet:
Most, hogy babás könyveket olvasgatok, kezd kirajzolódni, hogy a 70-80-as években volt egy (amerikai? nyugat-európai?) trend, mely szerint a gyereket már csecsemő korától önállósgára kell nevelni. Külön kiságy, külön szoba (ha meg lehetett oldani), ha éjjel sírt, akkor nem felvenni, nem hordozni-ringatni-karban tartani napközben sem, mert azzal elkényeztetik. Bár nálunk nem annyira, de amerikbán a tápszerezés az anyatejes szoptatás helyett annyira népszerűvé vált, hogy manapság komoly kampányokat és energiákat fektetnek a szoptatás népszerűsítésére. Szóval felnőtt úgy egy nemzedék, amely azt élte meg csecsemőként, hogy a számára elsődleges kötődési alany (az anya), nem reagál az igényeire (pedig ösztönei szerint szeretne), nem elégíti ki a melegségre, gondoskodásra való igényét. Ez a hiányt és űrt betölteni igyekszik egész életében. De mivel kevés igazi ilyen tapasztalata van, így felnőttként, a romantikus kapcsolataiban is folytonosan azt érzi, valami hiányzik, valami nem elég és még többet és többet és mást szeretne, amit más és más partnerekkel próbál aztán megvalósítani. De ez sokszor nem sikerül, mert a hiány nem a partnerban van, hanem az egyénben, akiben mélyen ott van egy kielégítetlenség, egy "a világ druva és elutasító, megbízhatatlan hely" érzés, amely elől mások karjaiban igyekszik elbújni.
A pszichológiai szakirodalom a korai kötődés és a felnőtt (pár)kapcsolatok közötti összefüggéseket olyan eseteken tárgyalja, ahol a gyermekek (vagy állatkísérletekben az állatok) szerencsétlen módon súlyos elhanyagolásban éltek, az elsődleges gondozó betegsége/halála, stb miatt. Rideg árvaházakban nevelkedett gyermekeknél vizsgálták az érzelmi depriváció hatását. Számtalan kutatás igazolja, hogy az odafordulás, a gondoskodás, az érintés, a szeretet kifejezése a csecsemő felé a fejlődésben, betegségből való felépülésben és a tárasas interakciókban is komoly szerepet játszik. Kérdés az, hogy lehet-e egy "Így neveld a gyereked" trendnek, ilyen témájú könyveknek/műsoroknak olyan társadalomformáló ereje, mely miatt egy komplett generáció lesz kötődési zavaros?
A hipotézis igazolásához és egy hiteles, korrekt cikk megírásához két úton állnék hozzá:
1. Kvalitatív és kvantitatív empirikus vizsgálatok: Először is fontos megfelelően definiálni és operacionalizálni, mit is értünk kötődési problémán a fiatal társadalom elemzésénél. Illetve hogy melyek azok a faktorok az anya viselkedésében, amelyek a gyermek biztonságos kötődésére hatással lehetnek. Aztán nagy számű mintán vizsgálati párokat kellene kialakítani (20-30-as fiatal és édesanyja bevonása) és kérdőíves módszerrel feltárni, van-e a fiatal párkapcsolati elégedettsége (stabil, hamronikus, érzelmileg kielégítő kapcsolatok) és az anya nevelési attitűdjei és gyakorlati szokásai (akart gyerek volt-e, hagyta-e sírni, ringatta-e, mit olvasott, mit tartott iránymutatónak, ő maga mennyire elégedett a kapcsolatával). Egy-egy vizsgálatba bevont párral, ahol a fiatal önmagát is "szinglinek" kategorizálja, interjúk készítése és kvalitatív elemzése. Ez pszichológusi munka, amit akár meg is tudnék valósítani. De egy igazán profi és tudományos igényű vizsgálathoz, melyből ok-okozat következtetéséeket és nem csupán együttjárásokat lehetne levonni, minimum longitudinális vizsgálat dukál, mely végigkíséri az anya-gyermek viszonyt és a gyermek fejlődését a születéstől a gyermek saját gyerekének születéséig és neveléséig. Kiderülhet, hogy az anyai nevelési elv csak akkor függ össze a gyerek későbbi kötődési képességével, ha nem akart/tervezett gyerek volt, vagy ha az anya szocioökönómiai státusza ilyen vagy olyan, vagy ha a saját párkapcsolati elégedettsége ilyen vagy olyan.
2. Társadalmi hátttér feltárása történelmi, szociológiai és kulturális antropológiai vonatkozásokkal:
A "szingli" jelenséggel és a válásokkal kapcsolatban:
- Mióta engedélyezettek a válások és mikortól váltak elterjedté a nyugati társadalomban?
- A szerelmen, romantikus kapcsolaton alapuló házasságok mikor kezdtek el dominálni az érdekből, társadalmi rang és a család által meghatározott házasságokon? A szerelmi kapcsolatok vajon mennyire voltak tartósak, ha nem a házasság tartósságával hasonlítjuk össze történelmi viszonylatban? Lehet, hogy valójában pszeud-jelenség az egész felvetett kérdés, mivel a romantikus kapcsolatok sosem voltak olyan tartósak. Számtalan történet ismert a férfiak virágról virágra szállongásával a régmúltból is.
- Női egyenjogúság, a nők felsőfokú tanulmányainak és munkavállalásának elterjedt lehetősége erre a tárgyalt időszakra tehető.
- A modern kori média szerepe a szingliség "létjogosultságában".
- Mikortól figyelhető meg az a demográfiai változás, hogy a házasságkötés vagy élettársi kapcsolat későbbi életkorra tolódott (főleg a nőknél, a férfiaknak korábban is megvolt a szabadsága, hogy akár később nősüljön)?
Az anya-gyermek viszonnyal kapcsolatban:
- Mikortól beszélhetünk és mit jelent a modern család fogalma? A régi szegény ember maga nevelte a gyerekeit, de a tehetősebb családokban dajka/dada látta el a csecsemő körüli tevékenyégeket, az anya-gyermek viszony rendkívül mást jelentett a mai modern anya-gyermek fogalmainkhoz képest. A nagycsaládok fizikai egységének a szétbomlása is ide tartozik. De beszéljünk alapvetően a 2. világháború utáni családokról, ami főleg szülők, esetleg nagyszülők és gyermekek egységét jelenti.
- Nők tömeges munkába állása mikor indult meg? Kik, vagy milyen intézmények látták el ilyenkor a gyermekek gondozását?
- A vizsgálat szempontjából nem mindegy, hogy csak Magyarországra redukáljuk-e az elemzést, vagy más országokat is bevonunk. Nálunk, Közép-Kelet-Európában, a szocialista rendszerek kialakulásával a nők munkába állása előbb elterjedté vált, mint egyes nyugati országokban, pl Németországban vagy az USA-ban, ahol a családanyaságnak, a háziasszony szerepkörnek ma is létjogosultsága van. Viszont nálunk már kevés olyan nő van, aki hosszú távon a főállású anyaság mellett tud (és akar) dönteni. Ugyanakkor a gyermek 2-3 éves koráig járó ellátás helyett a többi országban csak néhány hónap, esetleg csak néhány hét áll a nők rendelkezésére szülés után így ott gyakoribb, hogy dada veszi át az elsődleges gondozó szerepét majdnem egész nap, és ennek következtében a szoptatást is cumisüveg/tápszer váltja fel már kora csecsemő korban.
- A segítő könyvek, az "így neveld a gyereked", az orvosok vagy más "szakemberek" által írt könyvek elterjedése mikorra tehető? Melyek a legnépszerűbb ilyen írások, melyek máig "alapműként" ott vannak az háztartásokban? Milyen üzenetet közvetítenek ezek az ideális anya-gyermek viszonyról az első életévre?
- A nagycsaládok felbomlásával, szétköltözésekkel (mert máshol van munka, vagy mert már van rá pénz és mód, ami korábban nem volt..) és az individualizációval, a valós közösségek virtuális térbe tolódásával a nők alapvetően kevesebb gyermeket láthattak maguk körül születni, szopni, cseperedni, nem kisgyermekkoruk óta vesznek részt a kisebbek gondozásában. Például körülöttem sok olyan nőt ismerek, aki a saját gyerekét látja életében először szopni vagy pelenkázni. A gyermeknevelés ösztönös, de a társadalom, a közösségek által áthagyományozott minták és módszerek hirtelen eltűntek a társadalmunkból és helyét mesterséges üzenetek vették át egy-egy könyv vagy műsor képében.
- Több helyen olvastam, hogy azok az anyák, akik a "gyermeket sírni hagyni, nem felvenni, mert akkor elkényezteted" üzenetet kapták mindenfelől, ők sem mind "engedelmeskedtek" ennek az elvárásnak, hanem ösztönösen karba vették a gyermeküket. Tehát a külső üzenet nem tudta felülírni az ösztönös anyai gondozókészséget. Így a társadalmi tendencia legfeljebb az anya lelkiismeret-furdalására és nem az anya-gyermek kötődésre volt hatással.
A problémafelvetés, miszerint a 20-40 évvel ezelőtti gyermeknevelési trend összefügghet a mai társadalomban mutatkozó szingli-jelenségre és a válások magas számára, komplex megközelítést és elemzést igényel..
talán egyszer..
