Reggelente, az első és a második evés között van egy-két édes, szép óra, mikor az utód édesdeden visszalalszik, szigorúan cumival és a kezemet fogva. Ilyenkor anya csinál néhány napüdvözletet, és ez megemeli a tartásom és a lelkem, derű ébred a lelkemben és és kitalálok valami hasznos tevékenyésget aznapra is. Nem kell sokra vagy nagyra gondolni. Nekem már egy-egy blogbejegyzés leírása is hasznos tevékenység, olajozottan tartja a szinapszisokat a fejemben.
Három hónaposan az első rendes menstruációva együtt az első kocogást is megünnepelhettük! Majdnem egy éve nem futottam, de lelkesítően hatott, idén félmaraton, egy-két év múlva maraton a nagy cél! No de csak apránként.
Be kell valljam, mostanra eljutottunk oda, hogy a kislányunk ugyan annyi időt töltött az apja nélkül, mint az apjával. Merthogy apa hazament egy időre. A nemzetközi házasság jellegzetes ismérve, hogy egy sima házasság komplikációval meg nem elégedő felek tovább bobyolítsák a maguk és családjaik életét. Legalább az egyik fél sosem beszélhet édes anyanyelvén a párjával (adott esetben én), sosem él a saját hazájában (adott esetben a férjem), az egyik ági nagyszülők folyamatosan vágyakoznak az unokára, míg a másik ág retteg, hogy mikor lesz helycserés támadás, és akkor majd ők fognak csak vágyakozni. Addig meg elhalmoznak. További kellemesen bonyolító tényező, hogy az ember nem tud elég hosszú távra tervezni, van egy folytonos bizonytalansági faktor: hogy majd oda is költözünk, pár év itt, pár év ott, mi lesz akkor a családdal, barátokkal, karrierekkel, stb. Ez kellett? Őszintén? Igen. Na de szóval apa másfél hónapos vakációját és családlátogatását a leghidegebb és legsötétebb hónapra tervezte, amikor amúgy is szar otthon egyedül bezárva lenni. Na de hát mostmár lassan vége, a tavasz is közelít. Aztán legközelebb már hármasban megyünk andoki hegyeket mászni.
A babás egyedüllét fénypontja, mikor a barátnők beállítanak és vacsorát főznek a nyúzott kismamának. Vagy elvisznek sétálni és unszolnak, hogy hagyjam a babát a nagyanyjára és igenis mozduljak ki táncolni, moziba vagy csak a városba. Vagy akár vigyük a picit is afro-karibi táncra, mert biztos tetszene neki, ellesz a sarokban. Na hát ehhez még egyelőre gyűjtöm az erőt, apránként menni fog. Mert én is olyan anyának képzeltem magam, aki megy, aktív, csinálja, és ennek a baba sem látja kárát. Kiegyensúlyozott mama = kiegyensúlyozott baba. Őrült mehetnékem van néha. Néha nem tudom,két Arany Lacinak és Sünbalázs között, két órányi Halász Judit és saját éneklés után, a komplett Cini-cini muzsika felolvasása után mit tudnék még csinálni.. Néha ülök délután ötkor, hogy jaj de sok van még hátra lefekvésig, mit fogunk addig csinálni, ami neki is jó, segíti, fejleszti, szórakoztatja? Aztán rázom a csörgőt, és most már ahogy meg tudja fogni, le tudja önmagát kötni - ez óriási könnyebbség.
Két hónap fájdalmas szoptatás után helyreállt a rend és béke, és örömmel szopizunk napközben nagyjából háromóránként, vagy amikor igénye van rá. Hálistennek, Azóta a testem nem egymerő görcs, kezdek ellazulni és könnyebben venni az akadályokat. De hopp, itt a következő, mi van ha már nincs elég tejem? Ha a menstruációt érezve a baba csak játszik és rágódik a cicvel és éhes marad? Ha megint kisebesedik, ha majd jön a fogacskája?
És hát igen, a testi változások.. akit hidegen hagy, az tegye fel a kezét. Nem csinálok drámát a pluszkilókból, szimplán meg vagyok lepve. Szülés után hamar lement, aztán alattomosan visszakúszott a "szoptatás mindenekelőtt" című táplálkozásnak és a fizikai gyengeségnek, ergo aktivitáshiánynak következtében. Szépen kiasszonyosodtam csípő tájt. +5 kg. Na de jön a tavasz, már elkezdtem a futást, szoktam biciklizgetni, majd csak lassan alakul. Első körben nem is a pluszkilókon dolgozom, hanem a feszesítésen, az izomzatom újraélesztésén. Hátban-vállban már elég jól megy, jó felépítésű eleven súlyzóm van.
A legszebbet a végére hagytam. Ahogy Maja nevet. Néha már hangosan, gurgulázva kacag, ahogy csiklandozom. De mosolyog, ahogy felébred, mosolyog, mikor evés után elégedett fejjel átveszi a nagymamája, hangosan lelkendezik, mikor egy neki tetsző dolgot lát vagy megfog. De főleg az én hangomra, közelségemre tud nagyon mosolyogni, bármikor. Ennél csodálatosabb érzést nem tudok. Talán ha két picúr csinálja majd ezt, csak az fokozhatja ezt az érzést...
