Négy hónapos a baba és kb hat hónapja nem dolgozom hivatalosan. Ráadásul azok közé tartozom, akik nem hosszú éveket töltöttek egy munkahelyen, szépen lépegetve fel a ranglétrán vagy fásulva bele egy-két pozícióba, mikor jól esik egy-két-három év kihagyás a babázás miatt. Sokáig jártam többféle egyetemre, mellette dolgoztam itt meg ott, ezt is meg azt is. Annyiban szerencsés vagyok, hogy sokat utazhattam, éltem, ráadásul külföldihez mentem férjez, így a mehetnékem kielégítése garantálva lesz a jövőben is. Viszont nem építettem fel még azt az úgymond karriert, amit most a babázás mellől büszkén szemlélhetnék. Rengetek kiaknázatlan potenciám van még és kezd igényem lenni arra, hogy végezzek valami szellemi munkát. De:
A baba most kezd interaktív és kommunikatív lenni, most kezdi igényelni, hogy egyre többet játsszak, sétáljak, beszélgessek, énekeljek vele és ezzel együtt egyre cukibb is. Ergo a gyerekkel való foglalkozás egyre kevésbé lesz hmm.. hogy úgy monjdam .. unalmas. Mert azért valljuk be, eddig a ringatás, etetés, alvás, ringatás, etetés, alvás műsor ment, néha egy kis fürdetéssel, ja és pelenkázással kiegészítve. Rém izgi, azt kell mondjam, akárhogy is imádom a gyerekem és öröm látnom a fejlődését. Szóval most tavaszodik, jön az érdekesebb része a gyereknevelésnek és már én is elég fitt vagyok ahhoz, hogy a lakással, a kerttel foglalkozzak, hosszabb sétákra menjünk a kutyával, kutyaiskolába vigyük vagy baba-mama programokra járjunk. Attól nem félek, hogy itthonülő anyuka leszek.
De mégis annyi ötlet és projektterv, elképzelés, munkaötlet és nagyravágyás van bennem, amivel kell kezdeni valamit ahhoz, hogy kiegyensúlyozott lehessek. Megállapodtunk abban a férjemme, hogy most márciustól heti egy délutánt megkapok. Szerencsére rugalmas munkaidőben dolgozik, akár itthonról, szóval ez meg is valósítható lenne. Ha tudnék dönteni, hogy a sok-sok terv és ötlet és kimondott és kimondatlan elköteleződés közül tudnék választani. X projekt? vagy Y projekt? Ezzel dolgozzak együtt vagy azzal? Vagy valaki újjal? X szakmámban vagy az Y-ban? Vagy végre kombináljam a kettőt egy saját projektben? Vagy a hivatalos munkahelyemmel vegyem fel a kapcsolatot? Esetleg belevágnék egy doktoriba? Dönteni kell. Heti egy délután. Mi fér bele? Mihez kell kevesebbet utazni, kevesebbet itthon készülni és ugyanakkor mi az, ami igazán érdekel? Ezt kéne megfogalmazni, és aztán a megvalósítani lépésről lépésre, anélkül, hogy a családi életemet, a gyerekkel töltött időmet elapróznám, netán annak rovására menne. Mert az most a legeslegfontosabb.
Elkezdett bennem motoszkálni, hogy mikor fogom az álmaimat megvalósítani, le kell-e mondanom róluk vagy csak átértelmeződik a "világmegváltás". Szembe kell néznem azzal, hogy már sosem fogok tudni egy ügyért úgy tenni, hogy minden energiámmal, éjszakákba nyúlóan, napi 15 órában dolgozok érte. Nem. Vagyis igen. Ha ez az ügy a gyermekeim és nem egy projekt vagy más munka, legyen az akármilyen társadalmi jelentőségű. Egy-két vagy több értékes embert nevelni a világra miért ne lenne fontos és "világmegváltó"? Közben pedig erőt merítek édesanyámból, aki lelkiismeretesen és fantasztikusan végzett, nem épp "anyukás" sebészi munkája mellett nevelt hármunkat. És játszott velünk, biciklizni, kirándulni, kempingezni mentünk, dalokat és játékokat tanított az egész utca gyerekeinek, palacsintát sütött 36 órás ügyelet után... Most válik igazi hőssé a szememben.
