igen, most végezek azon a szakon, ahová mindig is vágytam, amit végig élveztem és ha nem is használtam ki minden lehetőséget az egyetemen, azért nem is linkeskedtem el. és most vége. pszichológus vagyok, tavasztól már a diplomámra is rá lesz írva. a kollégák a multiban már így tekintenek rám, még ha nem is ilyen munkakörben dolgozom, érzem, amikor hozzám fordulnak egy-egy problémával, kérdéssel, megjegyzéssel "de te ezt biztos jobban tudod, te vagy a pszichológus". ez az egyik élmény, amely megrémiszt, mert nem érzem magam kompetenciáim magaslatán... semmi gyakorlati tapasztalatom. a másik, hogy a környezetem sorra vonja kétségbe a pszichológia létjogosultságát:
a civil szervezet, ahol önkénteskedem, a kutatási módszertant vízfejnek tartja, az egy pszichós tanegységet elvégzett barátnő az egész hatékonyságát kétségbe vonja, ha nem kombináljuk más módszerekkel (szociális, mozgásos, életmód, sport, gazdasági). ezt nem vitatom. de egy ember kevés minden szempontú segítséget ellátni. aztán ott van apukám, akit egyszer egy nagyonokos pszichológus kliense szerinte manipulálni próbált, azóta ferde szemmel néz a szakmára. ott van a párom, aki szerint szintén csak manipuláció az egész, mi értelme annak, ha valaki csak meghallgat. vagy sebész édesanyám, aki komolytalannak tekinti az egészet. és ott van egy csomó ismerős, aki szerint minek a pszichológus, ha az embernek működő baráti kapcsolatai vannak. és mindenkinek osztom a véleményét valamilyen szempontból. csak azzal vigasztalom, nyugtatom magam, hogy a pszichológia nem csak erről szól. nem csak a kanapén fekvős terápia van, ami az emberek fejében él. és próbálom felidézni magamban a számtalan hatékonyságvizsgálatot, tanulmányt, amely a pszichológiai beavatkozásokat legalább részben igazolta például szomatizációs vagy addiktológiai problémák esetén. bizonytalanságomnak és labilitásomnak legszembetűnőbb bizonyítéka, hogy úgy érzem, a fél világ engem támad ebben a témában. könnyebb volt az egyetemen, ahol mindenki azért volt ott, mert ez érdekli és mert legalább valamennyire hisz benne...
