Vasárnap délután, újabban vörösbor, szárazon, kis dióval, sajttal, barna kenyérhez almával. hmm...
családi ebéd szokásosan, délig ágyban szokatlanul. sírás és nevetés szokásosan, lassan az extrém érzelmek is azzá változnak. Igen? nem? tűnj el? csinálj nekem gyereket? menjél haza? vegyél feleségül?
sziasztok, zsuzsi vagyok és teljesítményfüggő. sziiiaaa zsuuuzsiii. tudjátok, azért ülök itt a terápiás csoportban, mert folyamatosan az az érzésem, hogy valami nem elég jó, nem teszek eleget, vagy nem vagyok elég jó. de vannak pillanatok, amikor a világot, a környezetemet hibáztatom, amely nem ismeri fel, hogy én milyen jó vagyok és sokra képes. aztán megint elfog a szerénytelenséggel járó szorongás és inkább abba menekülök, hogy valószínűleg mégse dolgozom elég keményen.
